Természet vers

Nézz fel a fényes napkorongra kedvesem.
Ott tündököl a csoda az égi-féltekén.
Onnan tekint le ránk s árasztja fényeit,
Hogy felszárítsa a természet könnyeit.

Egykor még ősmadarak szárnyaltak odafenn,
S őshüllők fürödtek a fényben idelenn.
Később megjelent az ember; és jól élt,
Akkor még együtt a természettel, a természetért.

De telt az idő s az ember "civilizálódott"
És sajnos természet-szeretete is korlátozódott.
Mert már csak saját mű-mérgei érdekelték,
S a természet kínjait elfelejtették.

Felebarátom, kedvesem eljött most a pillanat,
Most tennünk kell földünkért itt a Nap alatt.
Mert ha tovább mérgezzük virágzó Földünket,
A természet bosszút áll, s minket is eltüntet.

Nézz fel a fényes napkorongra kedvesem,
Nézd meg jól, mert talán nem látod többé sosem.
Mert az emberi balgaság eltemeti a fényt,
S önmagával együtt kiírt majd minden lényt.

Apró kincse a hatalmas rétnek vers

Apró kincse a hatalmas rétnek,
Mondd csak miféle kéz alkotott Téged?
Mondd, mi alkothat ily szépet, szabályosat,
Mintha az Úr tervéről lenne másolat.

Apró kincse a hatalmas rétnek,
Ha nem lennél, talán megállna az élet.
Az ember azt hinné csak édes álom,
Mit a szem nem láthat a láthatáron.

Apró kincse a hatalmas rétnek,
Oly gyöngye vagy, ki véd meg Téged?
Ki az ki melléd áll, ha a sors úgy hozza,
Hogy életét Teérted boldogan áldozza.

Apró kincse a hatalmas rétnek,
Sokan vannak, akik szeretnek Téged.
De Te mégis csak Engem választottál,
S Én harcolok érted, s azért amit adtál.

Apró kincse a hatalmas rétnek,
Mondd csak miféle kéz alkotott Téged?
Mondd, mi alkothat ily szépet, szabályosat,
Mintha az Úr tervéről lenne másolat.