Rövid az éjszaka és hideg a hajnal,
Elárulta magát a nyár és a nappal.
Nincs több újrakezdés, elfogytak a lapok,
Az értelem s az elme már elhallgatott.
Nem tudom mi ez, de érzem elveszek,
Kitagad a világ, ha elhagyod végzeted.
Elmúlik minden: a csend, a nyugalom. s az élet
Hiába sikítod azt, hogy te nem érted.
Élet, és halál... elbukott vágyálmok,
Hogy megértsd az életed, magadban kell látnod.
Fordítsd hát arcodat tested legmélyére, hisz
Elárvult lelkednek nem lesz több élménye.
Tizennyolc nyár, sok éj s megannyi hajnal,
És a terjedő ködben nincs ki megvigasztal.
Te vagy az élet, a nyugalom s a káosz,
Egymagad vagy minden, amiről csak álmodsz.
S ha nem v eszed észre árvuló múltadat,
Elragad a jelen, s nem lesz ki utat mutat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne hagyd szó nélkül!