Mint várostrom alatt a derék falak,
Darabjaira lelkem most úgy szakad.
Próbáltam szelíd lenni, mint az angyalok,
De csak fájdalom, mit ilyenkor kapok.
Kihasználod azt, ha túl sokat engedek,
Igen, igazad van: így tovább nem mehet
De próbáltam más lenni megint: kemény és konok,
Ily otromba szereppel azonban nem boldogulok.
Féltékeny vagyok és hideg azt mondtad reám,
Így sem volt jó nekünk, hogy lenne ezután ?
Hát ím, megint csak önmagam vagyok,
Lelkem helyett csak egy test maradok.
Hisz lelkem már egybeforrt jó régen veled,
Fél lelkem nem kell se nekem, se senkinek.
Elszállottak hát a boldog s a szép napok,
Hogy mi lesz Nélküle, . . . még Magad sem tudod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne hagyd szó nélkül!