Te is tudod

Talán már nem érzed azt a kínt,
Mely egész testedet járta át velem;
Talán már nem látod azt a színt,
Melyet mosolyod festett lelkemen.

Talán már én sem érzek irántad semmit
S lassan elfelejtem az elmúlt perceket;
Talán már nem látok benned senkit,
S tényleg csak folt voltál nekem.

Talán most tényleg boldogok vagyunk,
Vagy azok leszünk, így ... külön-külön;
Talán jobb is ha szótlanul távozunk,
S nem elmélkedünk régmúlt bűnökön.

De nem hiszem, hogy egy életet,
Mint használt cipő, csendben elhagyhatok,
Mert lelked mélyén ezt te sem kérted,
Én így gondolom ... de ezt Te is tudod.