Szerezz sok látogatót, Facebook like-olót, Twitter követőt!

Veszélyben a Hunnia KSK!
,

"A hatalom médiamunkásainak folytonos mocskolódásai miatt a csőd szélére jutott a Hunnia Kézilabda Sport Klub. Rádiónk teljes mellszélességgel kiáll a csapat mellett, s alább közzétesszük a felhívást, amiben segítséget kér."

2009 június végével alakult meg egyesületünk, amelyet Hunnia Kézilabda Sport Klub-nak neveztünk el. Tettük mindezt azért mert fontosnak gondoltuk, hogy mint a csapatot működtető gazdasági társaság tagjai, lehetőségeinkhez képest tegyünk annak érdekében, hogy csodálatos hazánkban, biztosítsuk a mozgás feltételeit a sportolóknak és sportolni vágyó fiataloknak és gyerekeknek. Ezáltal más alternatívával is szembesülhetnek, mint a televízió és a számítógép előtti folyamatos semmittevés, a drogok és az alkoholban való kiútkeresés a mindennapok égető problémái elől.
Csapatunk címerével és nevével próbáltuk tudtára adni az embereknek, hogy mi, a csapat vezetői milyen irányvonalat és értékeket tartunk fontosnak jelen helyzetben, és lehetőséget kínáljunk a fiataloknak arra, hogy a segítségünkkel újra számos sportsikerrel és programokkal örvendeztessék meg a hétköznapok problémáitól fásulttá vált magyar társadalom egy részét.
Elindítottuk sportszervezetünket, mert számos embertől kaptunk biztatást és lelkesítő szavakat arra vonatkozóan, hogy amit gondolunk az jó, helyes irányt mutat és perspektívát kínál az ifjúságnak! Indulásunkkor anyagi támogatásáról biztosított minket számos magánszemély és üzleti vállalkozás is. Tekintettel arra, hogy a női kézilabda Magyarországon sikersportágnak számít, első osztályú csapatunk szervezésébe és megformálásába lendületesen, hittel, reménnyel és buzgalommal telve vágtunk bele a magunk mellé összeválogatott szakmai stáb segítségével. Az elmúlt hónapok kőkemény edzésmunkái és erőt próbáló küzdelmes hétköznapjai után, nehéz helyzetbe kerültünk!
Nehéz helyzetünket az okozhatta, hogy megbélyegzettek lettünk! A médiumok ránk sütötték a kirekesztő, nacionalista és antiszemita jelzőket, pusztán csapatunk neve és a címerünkben megtalálható rovásírás miatt! Mondvacsinált okokat kerestek, hogy alátámasztva érezzék kényszerképzetüket, és ezt minél szélesebb közönséghez eljuttatva újra farkast kiálthassanak a politikai közéletbe! Egy szorgalmasan és lelkiismeretesen a kitűzött célért dolgozó csapat tagjait rágalmazták meg, nem törődve azzal az energiával és odaadással amit a csapat tagjai minden nap tesznek a sikerért. Az egyesületünk és a jövőképünk sikeréért!
Azok a támogatóink, akik korábban pénzügyi hátteret biztosítottak volna egyesületünk működtetéséhez, rendkívül nehéz helyzetbe kerültek és nehéz döntést hoztak. Számukra ebben a nehéz gazdasági helyzetben nem felvállalható az az áldozat, hogy őket is mondvacsinált okokkal megbélyegezzék és működésüket ellehetetlenítsék.
A médiumokban megjelent alattomos támadások hatására felmondták a formálódó, vagy már korábban aláírásra került támogatói szerződéseket és ezzel egyesületünket rendkívül nehéz helyzetbe hozták. Játékosaink béreinek, valamint a csapatnak helyet adó Vasas Sportcsarnok bérleti díjának kifizetése és a járulékos költségek olyan terhelést jelentenek a vezetőség számára, amelyet nem tud egyedül felvállalni a továbbiakban.
Az elmúlt hetekben 3 zuglói iskolában kezdtük meg a gyermekek kézilabda oktatását, ahol közel 50 gyermek sportolási lehetőségeit biztosítjuk. További 2 iskola tanulói az elkövetkezendő másfél hétben kezdenék meg a kézilabda edzéseken való részvételüket.
Kétségbeejtően nehéz helyzetbe került a csapatunk! Amennyiben nem tudunk előállni záros határidőn belül olyan pénzügyi támogatókkal akik biztosítják részünkre a lányok és a szakmai stáb munkájáért járó anyagi hátteret és pénzügyi fedezetet, akkor hamvába hal kezdeményezésünk, és az egyesületünknél foglalkoztatott közel 100 sportolónak kell új helyet találni ahol megvalósíthatja álmait és profi körülmények között versenyszerűen sportolhat.
Segítségért folyamodunk mindazokhoz, akik úgy érzik, hogy segíteni tudnak! Akik fontosnak érzik és találják azoknak a lehetőségeknek és képzésnek a támogatását, amit mi itt az ifjúságnak biztosítani tudtunk, tudunk és szándékaink szerint fogunk is a jövőben...
Bár semmi nem indokolja, mégis lelkesek vagyunk és bizakodva tekintünk a jövő felé, mert tudjuk, hogy jó úton haladunk. Nagyon viszontagságos, számos nehézséggel és ármánykodással teli hepe-hupás úton. De hiszünk abban, hogy a kezdeményezésünk másokban is szimpátiát vált ki és lehetőségeikhez képest biztosítják számunkra a támogatásukat!
Nem áll szándékunkban kuncsorogni és nem kívánunk leszegett fejjel vesztesként elkullogni pusztán azért, mert bizonyos körök jó politikai lehetőséget látnak abban, ha velünk riogatnak! Sportolásra és mozgásra buzdítunk, nem politizálásra vagy társadalmi csatározásra!
Gyermekeink egészséges fejlődése és jövőbeni érvényesülése a tét!
Egyesületünk támogatóinak és szimpatizánsaink jelentkezését és esetleges felajánlásait várjuk a honlapunkra és az info@hunniakezilabda.hu email címre!
(Budapest, 2009 szeptember 29., Miltényi Zoltán, a Hunnia KSK ügyvezető igazgatója)

(Forrás: Szent Korona Rádió)

Támogatás

Ha megteheted, itt teheted: