Elmúlik a vihar, csend ül fel a fákra
Levetett köppenyed ázik lent a sárba.
Úgy fekszik előttem, mint egy eldobott élet,
Megihlet... s eltemet, de mindvégig éget.
Elhaló ábrándok, elhaló évek,
Romlott világotokból többen én nem kérek.
Visszaadom mindadzt, mit tőletek én kaptam,
Kártyán nyertem életem... de hiába csaltam.
Elhervadt a lelkem, nem bírta magában
Nyugalmat már nem lelt senki otthonában.
Elszaladok én is, messze, ki a nagyvilágból,
Utolsó tettemben - láthatod- senki sem gátol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne hagyd szó nélkül!