Még vörösen izzik az ég a felhők alatt,
Amint a hajnali szél lágyan megsímogat.
Szemed álomból ébred, mely kicsit még marad,
S édes mosolyra húzza fáradt arcodat.
Majd lassan, tested íjjá feszül, s az álom,
Mint kilőtt nyíl, a közeli múlt felé repül.
Boldogan szippantod be párod illatát,
Ki most magához szorítva legyőzi álmát.
És végre az első pillanat, szemedbe fény ömlik
Ahogy tekinteted rá, s az ővé rád tapad.
Arra gondolsz, jó vele, s hogy a tied
Még nem tudod bolond, csak áltatod magad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Ne hagyd szó nélkül!