Prológus vers

Elmúlik a vihar, csend ül fel a fákra
Levetett köppenyed ázik lent a sárba.
Úgy fekszik előttem, mint egy eldobott élet,
Megihlet... s eltemet, de mindvégig éget.

Elhaló ábrándok, elhaló évek,
Romlott világotokból többen én nem kérek.
Visszaadom mindadzt, mit tőletek én kaptam,
Kártyán nyertem életem... de hiába csaltam.

Elhervadt a lelkem, nem bírta magában
Nyugalmat már nem lelt senki otthonában.
Elszaladok én is, messze, ki a nagyvilágból,
Utolsó tettemben - láthatod- senki sem gátol.

Fényhozó vers

A sötét híd felett átsuhan egy lélek,
Apró fénycsíkját hordozza a létnek.
Első szabad útján kiszakadt magából,
Tudja, hogy nem várhat semmit a világtól.

Bolyong a semmiben, ... fogolyként, szabadon
A fény hátán menekül, át a galaxison.
A sötét, hideg űrben elvadultan kutat, de
CSak nehezen - vagy sehogy - leli meg az utat.

A távolban egy fénylő, pici csillag virul,
Átutazó lelkünk lassan felé fordul.
E pici csillag fénye feltölti a vándort,
Így jut el hozzád is, mert eljut majd, meglátod.

Oly szent, oly édes vers

Oly szent a csók ha két szerelmes ajkán csattan,
Két remegő szív együtt lobog a pillanatban.
Oly édes érzés, mely csábítón s mámorítva lüktet,
S hangos cuppanással töri meg a csöndet.

Elárvulva vers

Rövid az éjszaka és hideg a hajnal,
Elárulta magát a nyár és a nappal.
Nincs több újrakezdés, elfogytak a lapok,
Az értelem s az elme már elhallgatott.

Nem tudom mi ez, de érzem elveszek,
Kitagad a világ, ha elhagyod végzeted.
Elmúlik minden: a csend, a nyugalom. s az élet
Hiába sikítod azt, hogy te nem érted.

Élet, és halál... elbukott vágyálmok,
Hogy megértsd az életed, magadban kell látnod.
Fordítsd hát arcodat tested legmélyére, hisz
Elárvult lelkednek nem lesz több élménye.

Tizennyolc nyár, sok éj s megannyi hajnal,
És a terjedő ködben nincs ki megvigasztal.
Te vagy az élet, a nyugalom s a káosz,
Egymagad vagy minden, amiről csak álmodsz.

S ha nem v eszed észre árvuló múltadat,
Elragad a jelen, s nem lesz ki utat mutat.

Létérzések vers

Bánat.
Keserűség... csalódás és átok
Lelkemben ezernyi érzés élt, s mind
Engem éltetett, s volt úgy, hogy bántott.

Gyűlölet.
Bánat... undor és félelem.
Egy fiatal, ébredő lélek, melyből
Sajgó érzelmek törnek ellenem.

Öröm.
Boldogság... bizalom és áldás.
Megbékélt, tisztuló lélek, melyben
A nyugalom maga az áramlás.

Szeretet.
Öröm... vágy és bátorság.
Testvérként érez-e a lélek?
Ezen rágódni, szerintem botorság.