Csak áltatod magad vers

Még vörösen izzik az ég a felhők alatt,
Amint a hajnali szél lágyan megsímogat.
Szemed álomból ébred, mely kicsit még marad,
S édes mosolyra húzza fáradt arcodat.

Majd lassan, tested íjjá feszül, s az álom,
Mint kilőtt nyíl, a közeli múlt felé repül.
Boldogan szippantod be párod illatát,
Ki most magához szorítva legyőzi álmát.

És végre az első pillanat, szemedbe fény ömlik
Ahogy tekinteted rá, s az ővé rád tapad.
Arra gondolsz, jó vele, s hogy a tied
Még nem tudod bolond, csak áltatod magad.

Mit tegyek ellenem ? vers

Lelkem még érzi a hiányzó tagot,
Részemként érzem, de már elhallgatott.
Szívem még vért pumpál a sebbe,
Még éltetni próbálja, még nem vette észre.

Csak agyam dolgozta fel mit a többi még nem lát,
Lelkem haláltusáját, szívem sírhantját.
Csak ő dolgozik, folyvást megoldást keres,
Hibás válaszokból alkotván verseket.

Én mindeközben némán bámulok,
A kezem figyelem, ahogy a apapírra írok.
Én nem vezetek, s engem csak megszokás vezet
S meglepődöm kissé: Otthon ?! - s az ágy eltemet.

Lelkem nem kérne, de az álom ad,
És elűzi reggelre a fáradtságomat.
De amit elűzött az éj, a reggel visszaad:
S fájdalommal nézem gyűrűs ujjamat.

Az apró végtagon egy fémdarab honol,
Múltat idéz, jelent lop s szól váratlanul,
De nem értem mit mond, már nem érthetem
Hisz akihez szólna, már nincs velem...

Beszéljünk a semmiről vers

Már csak a hangod mi megmaradt,
S emlékké vált a pillanat,
Mint a gyáva csók s a nagy szavak,
Melyek soha el nem hangzanak.

Ez volt köztünk az "édes szerelem",
A gyönyörű, meg nem történt történelem,
Mely csak felvázolta előttünk önmagát,
Majd elrabolta tőlünk a Nagyvilág !

Már csak a hangod ami megmaradt,
S egy érzés, mely máig sem tagad,
Egyetlen szál csupán, mit elfelejthetünk,
De lelkünkből többé ki nem téphetünk.

Mert a múlt szava lehet ostoba,
De a jelen teszi azzá, s a jövő ostora,
Mely húsod helyett a szívedbe csap:
"Lásd a jövőt ! - de tudd, hogy nem szabad..."

Tavasz vers

Hajnali fényben úszik a rét,
Virágain a harmat könnye csepeg.
A rét közepén megbúvó patak
Halkan görgeti tova a vizet.

A hókirály levette fátylát a tájról
S elvándorolt egy távoli idékre.
Új élet kezdődik ma reggel Kedvesem,
Melynek a tavasz lesz költője.

Az elmúlt idők boldog percei
Kísértik az embert reggelente.
De a régi emlékel mellett
Talán újak kelnek ma életre.

Vereség vers

Az élet csak a játék java,
Melyet nem is nyerhet meg, csak önmaga
S az emberek pedig bábuk csupán,
A sors ó-öreg játékasztalán.

Aprócska figurák vagyunk mindannyian,
S meghalunk majd, mint éltünk már annyian
Kemény szabályok s mégis oly vékony a határ,
Mikor az igazság s a gőg pellengérre áll.

Megértheted ha mondom, de nem fogod
Mert elárulod, mint minden pillanatot
S mert elpusztítod ezt is, mint annyi mást,
Hát mit akarsz Tőlem, mondd már meg Világ!

De nem, a nagyvilág tovább hallgatott,
Mint a búskomor kápolna legott.
Nem válaszol sosem, szót sem válthatott,
Nem tehette, mert má... mert a Föld halott