haades ondeviantArt
haades onWincustomize
Nézz fel a fényes napkorongra kedvesem.
Ott tündököl a csoda az égi-féltekén.
Onnan tekint le ránk s árasztja fényeit,
Hogy felszárítsa a természet könnyeit.
Egykor még ősmadarak szárnyaltak odafenn,
S őshüllők fürödtek a fényben idelenn.
Később megjelent az ember; és jól élt,
Akkor még együtt a természettel, a természetért.
De telt az idő s az ember "civilizálódott"
És sajnos természet-szeretete is korlátozódott.
Mert már csak saját mű-mérgei érdekelték,
S a természet kínjait elfelejtették.
Felebarátom, kedvesem eljött most a pillanat,
Most tennünk kell földünkért itt a Nap alatt.
Mert ha tovább mérgezzük virágzó Földünket,
A természet bosszút áll, s minket is eltüntet.
Nézz fel a fényes napkorongra kedvesem,
Nézd meg jól, mert talán nem látod többé sosem.
Mert az emberi balgaság eltemeti a fényt,
S önmagával együtt kiírt majd minden lényt.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Mondd csak miféle kéz alkotott Téged?
Mondd, mi alkothat ily szépet, szabályosat,
Mintha az Úr tervéről lenne másolat.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Ha nem lennél, talán megállna az élet.
Az ember azt hinné csak édes álom,
Mit a szem nem láthat a láthatáron.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Oly gyöngye vagy, ki véd meg Téged?
Ki az ki melléd áll, ha a sors úgy hozza,
Hogy életét Teérted boldogan áldozza.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Sokan vannak, akik szeretnek Téged.
De Te mégis csak Engem választottál,
S Én harcolok érted, s azért amit adtál.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Mondd csak miféle kéz alkotott Téged?
Mondd, mi alkothat ily szépet, szabályosat,
Mintha az Úr tervéről lenne másolat.
Mondd csak miféle kéz alkotott Téged?
Mondd, mi alkothat ily szépet, szabályosat,
Mintha az Úr tervéről lenne másolat.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Ha nem lennél, talán megállna az élet.
Az ember azt hinné csak édes álom,
Mit a szem nem láthat a láthatáron.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Oly gyöngye vagy, ki véd meg Téged?
Ki az ki melléd áll, ha a sors úgy hozza,
Hogy életét Teérted boldogan áldozza.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Sokan vannak, akik szeretnek Téged.
De Te mégis csak Engem választottál,
S Én harcolok érted, s azért amit adtál.
Apró kincse a hatalmas rétnek,
Mondd csak miféle kéz alkotott Téged?
Mondd, mi alkothat ily szépet, szabályosat,
Mintha az Úr tervéről lenne másolat.
Még érzem illatod,
Bár már elfújta a szél.
Még hallom hangodat,
Pedig már régen más beszél.
Még látom arcodat,
De Te már elmentél.
Még beszélek Hozzád,
Mintha itt lennél.
Már tudom, elhagytál,
De én még remélek.
Már rég nem figyelsz rám,
Hiába éneklek.
Már látom, nem szeretsz,
Hiába vártam Rád,
Most már értem ezt:
Véged van Világ!
Bár már elfújta a szél.
Még hallom hangodat,
Pedig már régen más beszél.
Még látom arcodat,
De Te már elmentél.
Még beszélek Hozzád,
Mintha itt lennél.
Már tudom, elhagytál,
De én még remélek.
Már rég nem figyelsz rám,
Hiába éneklek.
Már látom, nem szeretsz,
Hiába vártam Rád,
Most már értem ezt:
Véged van Világ!
Várj idő még! - légy kegyes hozzánk,
Ne vedd el azt, mit később visszaadni már nem lehet.
Hisz nem tudhatod s nem tudhatom,
Mi lesz az Én holnapom - és lesz-e holnapom ?
Az idő nagy Úr, megállítani nem lehet,
De szerelmünk még nagyobb, ez ad ihletet.
Arcod már nedves. Ne syrj! - letörlöm könnyedet,
Mellyel megédesíted fájdalmas létemet.
Leírom tehát, mit kimondani nem tudok,
Leírom, mert tud, hogy egyszer elolvasod.
S bár nem tudom rímekbe faragni lelkemet,
Ezerszer is leírom ha kell: SZERETLEK.
Ne vedd el azt, mit később visszaadni már nem lehet.
Hisz nem tudhatod s nem tudhatom,
Mi lesz az Én holnapom - és lesz-e holnapom ?
Az idő nagy Úr, megállítani nem lehet,
De szerelmünk még nagyobb, ez ad ihletet.
Arcod már nedves. Ne syrj! - letörlöm könnyedet,
Mellyel megédesíted fájdalmas létemet.
Leírom tehát, mit kimondani nem tudok,
Leírom, mert tud, hogy egyszer elolvasod.
S bár nem tudom rímekbe faragni lelkemet,
Ezerszer is leírom ha kell: SZERETLEK.
