haades ondeviantArt
haades onWincustomize
Lerombolt illúziók, hazudozó Élet,
Miért adsz bogáncsot, ha virágot kérek?
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?
Elrabolt élet, ellopott szerelem,
Hazug volt minden átkozott érzelem?
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?
Átkozott szerelem, elsorvadt érzelem,
Elloptátok tőlem az egész életem!
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?
Elmenekült álmok, mind ostoba és hamis,
Elhagysz hát lelkem, egyedül hagysz te is?
Oh, Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákat egyedül kell töltenem?
Két szemed közepén, egy-egy kis fekete kör,
Igen drágám ő az, a gyötrelmes Fekete Tükör.
Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy fűszál a frissen nyírt gyepen?
Nem, nem csak egy fűszál a többi gyom között,
Te vagy a fűszál, kit lelkem öntözött!
Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy vízcsepp a hatamas tengeren?
Nem, nem csak egy vízcsepp a többi sok között,
Te vagy a vízcsepp, mely szememből szökött!
Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy bolygó kint a világűrben?
Nem, nem csak egy bolygó a többi mellett,
Mert Te vagy a bolygó, hol lelkem megpihenhet.
Talán egy fűszál a frissen nyírt gyepen?
Nem, nem csak egy fűszál a többi gyom között,
Te vagy a fűszál, kit lelkem öntözött!
Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy vízcsepp a hatamas tengeren?
Nem, nem csak egy vízcsepp a többi sok között,
Te vagy a vízcsepp, mely szememből szökött!
Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy bolygó kint a világűrben?
Nem, nem csak egy bolygó a többi mellett,
Mert Te vagy a bolygó, hol lelkem megpihenhet.
Elmúlik a vihar, csend ül fel a fákra
Levetett köppenyed ázik lent a sárba.
Úgy fekszik előttem, mint egy eldobott élet,
Megihlet... s eltemet, de mindvégig éget.
Elhaló ábrándok, elhaló évek,
Romlott világotokból többen én nem kérek.
Visszaadom mindadzt, mit tőletek én kaptam,
Kártyán nyertem életem... de hiába csaltam.
Elhervadt a lelkem, nem bírta magában
Nyugalmat már nem lelt senki otthonában.
Elszaladok én is, messze, ki a nagyvilágból,
Utolsó tettemben - láthatod- senki sem gátol.
Levetett köppenyed ázik lent a sárba.
Úgy fekszik előttem, mint egy eldobott élet,
Megihlet... s eltemet, de mindvégig éget.
Elhaló ábrándok, elhaló évek,
Romlott világotokból többen én nem kérek.
Visszaadom mindadzt, mit tőletek én kaptam,
Kártyán nyertem életem... de hiába csaltam.
Elhervadt a lelkem, nem bírta magában
Nyugalmat már nem lelt senki otthonában.
Elszaladok én is, messze, ki a nagyvilágból,
Utolsó tettemben - láthatod- senki sem gátol.
A sötét híd felett átsuhan egy lélek,
Apró fénycsíkját hordozza a létnek.
Első szabad útján kiszakadt magából,
Tudja, hogy nem várhat semmit a világtól.
Bolyong a semmiben, ... fogolyként, szabadon
A fény hátán menekül, át a galaxison.
A sötét, hideg űrben elvadultan kutat, de
CSak nehezen - vagy sehogy - leli meg az utat.
A távolban egy fénylő, pici csillag virul,
Átutazó lelkünk lassan felé fordul.
E pici csillag fénye feltölti a vándort,
Így jut el hozzád is, mert eljut majd, meglátod.
Apró fénycsíkját hordozza a létnek.
Első szabad útján kiszakadt magából,
Tudja, hogy nem várhat semmit a világtól.
Bolyong a semmiben, ... fogolyként, szabadon
A fény hátán menekül, át a galaxison.
A sötét, hideg űrben elvadultan kutat, de
CSak nehezen - vagy sehogy - leli meg az utat.
A távolban egy fénylő, pici csillag virul,
Átutazó lelkünk lassan felé fordul.
E pici csillag fénye feltölti a vándort,
Így jut el hozzád is, mert eljut majd, meglátod.
