Tavasz vers

Hajnali fényben úszik a rét,
Virágain a harmat könnye csepeg.
A rét közepén megbúvó patak
Halkan görgeti tova a vizet.

A hókirály levette fátylát a tájról
S elvándorolt egy távoli idékre.
Új élet kezdődik ma reggel Kedvesem,
Melynek a tavasz lesz költője.

Az elmúlt idők boldog percei
Kísértik az embert reggelente.
De a régi emlékel mellett
Talán újak kelnek ma életre.

Vereség vers

Az élet csak a játék java,
Melyet nem is nyerhet meg, csak önmaga
S az emberek pedig bábuk csupán,
A sors ó-öreg játékasztalán.

Aprócska figurák vagyunk mindannyian,
S meghalunk majd, mint éltünk már annyian
Kemény szabályok s mégis oly vékony a határ,
Mikor az igazság s a gőg pellengérre áll.

Megértheted ha mondom, de nem fogod
Mert elárulod, mint minden pillanatot
S mert elpusztítod ezt is, mint annyi mást,
Hát mit akarsz Tőlem, mondd már meg Világ!

De nem, a nagyvilág tovább hallgatott,
Mint a búskomor kápolna legott.
Nem válaszol sosem, szót sem válthatott,
Nem tehette, mert má... mert a Föld halott

Veled vers

Csak nézem alvó testedet,
S érzem, az enyém megremeg,
Miközben az elmúlt percekre gondolok.

Merengve bámulok csupán,
Amint egy kacér holdsugár
Végigsiklik bársony bőrödön.

S egyszerre mindenem megfeszül,
Ahogy tüdődbe levegő kerül,
Félek, nehogy felébresszelek...

Mert ameddig itt vagy velem,
Addig még érzem, hogy vagy nekem
S a nyugalom addig rám tapad.

Én csak nézem alvó testedet,
Miközben lelkem is megremeg
S boldogan e percre gondolok.

Kötéltánc vers

Csak egyetlen hiba, kicsi apró dolog,
S a nyugalom így szól: "Én most elvonulok"..
Mert a szerelem ilyen törékeny dolog,
Bizalom nélkül nem lesz jó, láthatod.

Mert először szeretni kell ez tény, jól tudom,
De ez idővel elmúlik... én így gondolom.
Tisztelni kell a társad, s bízni végtelen,
Hogy e kapcsolat tartós és nem reménytelen.

Önhibádból tanulsz, igen ezt bizton tudom,
De tanulj tőlem is kicsit, angyalom.
Ne hagyd, hogy a múlt újra megkísértsen,
Tanulj újra bíznia szürke embernépben.

Mert lehet, hogy most még jól érzed magad,
De ha e nyugtató érzés sokáig elmarad,
Az lesz a vége, hogy elveszted magad,
S az a vékony kötél végleg elszakad.

Te is tudod vers

Talán már nem érzed azt a kínt,
Mely egész testedet járta át velem;
Talán már nem látod azt a színt,
Melyet mosolyod festett lelkemen.

Talán már én sem érzek irántad semmit
S lassan elfelejtem az elmúlt perceket;
Talán már nem látok benned senkit,
S tényleg csak folt voltál nekem.

Talán most tényleg boldogok vagyunk,
Vagy azok leszünk, így ... külön-külön;
Talán jobb is ha szótlanul távozunk,
S nem elmélkedünk régmúlt bűnökön.

De nem hiszem, hogy egy életet,
Mint használt cipő, csendben elhagyhatok,
Mert lelked mélyén ezt te sem kérted,
Én így gondolom ... de ezt Te is tudod.