Beszéljünk a semmiről vers

Már csak a hangod mi megmaradt,
S emlékké vált a pillanat,
Mint a gyáva csók s a nagy szavak,
Melyek soha el nem hangzanak.

Ez volt köztünk az "édes szerelem",
A gyönyörű, meg nem történt történelem,
Mely csak felvázolta előttünk önmagát,
Majd elrabolta tőlünk a Nagyvilág !

Már csak a hangod ami megmaradt,
S egy érzés, mely máig sem tagad,
Egyetlen szál csupán, mit elfelejthetünk,
De lelkünkből többé ki nem téphetünk.

Mert a múlt szava lehet ostoba,
De a jelen teszi azzá, s a jövő ostora,
Mely húsod helyett a szívedbe csap:
"Lásd a jövőt ! - de tudd, hogy nem szabad..."

Tavasz vers

Hajnali fényben úszik a rét,
Virágain a harmat könnye csepeg.
A rét közepén megbúvó patak
Halkan görgeti tova a vizet.

A hókirály levette fátylát a tájról
S elvándorolt egy távoli idékre.
Új élet kezdődik ma reggel Kedvesem,
Melynek a tavasz lesz költője.

Az elmúlt idők boldog percei
Kísértik az embert reggelente.
De a régi emlékel mellett
Talán újak kelnek ma életre.

Vereség vers

Az élet csak a játék java,
Melyet nem is nyerhet meg, csak önmaga
S az emberek pedig bábuk csupán,
A sors ó-öreg játékasztalán.

Aprócska figurák vagyunk mindannyian,
S meghalunk majd, mint éltünk már annyian
Kemény szabályok s mégis oly vékony a határ,
Mikor az igazság s a gőg pellengérre áll.

Megértheted ha mondom, de nem fogod
Mert elárulod, mint minden pillanatot
S mert elpusztítod ezt is, mint annyi mást,
Hát mit akarsz Tőlem, mondd már meg Világ!

De nem, a nagyvilág tovább hallgatott,
Mint a búskomor kápolna legott.
Nem válaszol sosem, szót sem válthatott,
Nem tehette, mert má... mert a Föld halott

Veled vers

Csak nézem alvó testedet,
S érzem, az enyém megremeg,
Miközben az elmúlt percekre gondolok.

Merengve bámulok csupán,
Amint egy kacér holdsugár
Végigsiklik bársony bőrödön.

S egyszerre mindenem megfeszül,
Ahogy tüdődbe levegő kerül,
Félek, nehogy felébresszelek...

Mert ameddig itt vagy velem,
Addig még érzem, hogy vagy nekem
S a nyugalom addig rám tapad.

Én csak nézem alvó testedet,
Miközben lelkem is megremeg
S boldogan e percre gondolok.

Kötéltánc vers

Csak egyetlen hiba, kicsi apró dolog,
S a nyugalom így szól: "Én most elvonulok"..
Mert a szerelem ilyen törékeny dolog,
Bizalom nélkül nem lesz jó, láthatod.

Mert először szeretni kell ez tény, jól tudom,
De ez idővel elmúlik... én így gondolom.
Tisztelni kell a társad, s bízni végtelen,
Hogy e kapcsolat tartós és nem reménytelen.

Önhibádból tanulsz, igen ezt bizton tudom,
De tanulj tőlem is kicsit, angyalom.
Ne hagyd, hogy a múlt újra megkísértsen,
Tanulj újra bíznia szürke embernépben.

Mert lehet, hogy most még jól érzed magad,
De ha e nyugtató érzés sokáig elmarad,
Az lesz a vége, hogy elveszted magad,
S az a vékony kötél végleg elszakad.