Akrosztichon akrosztichon, vers

V alamikor régen még gyermekként lépett e világra,
Á m az idővel felnövő gyermek csak most látja:
R emegő szíve nem hiába dobban, s élteti gyönge testét,
I mmáron tizennyolc éve lesik óvón minden tettét.

Az ifjúi hév új és új vizekre repítette - s repíti még ma is,
Némán - s olykor üvöltve - tomboló lelkét ősztől-tavaszig.
De még elmereng néha a saját, s a világ értelmén,
Rohanó gondolataiba gyakran bele is feledkezvén.
Álmodozó gyermek- s érő kamasz lelke szárnyalt még szabadon,
Súlyos láncait azonban már kezdi rákötni a felnőtti hatalom.

Az idő gyorsan telik, s gonoszul mosolyog magába,
Távolodva gyermekkorától, az ÉLET nem várat magára.
Talán elég lesz e néhány perc még egy cseppnyi boldogságra,
Inkább gondol erre az ifjú, mint közelgő csúf öregkorára.
Látod barátom, igaz volt minden amit eddig írtam,
A felnőtté váló örök gyermek sosem lesz bús vagy boldogtalan.

Akkor vers

Talán, ha másnak születek,
Most híres lehetnék, mint énekes;
Vagy, mint a jóképű színész a vásznon...
Bár akkor mindenhez jó képet kellene vágnom.

Talán, ha más korban születek,
Most éles kardommal védelmezném a szűzeket;
Vagy épp űrhajómmal rabolnék ki kósza kereskedőket...
Bár akkor nem ismerhetném az itt jelenlévőket.

Talán, ha a Föld nem erre forogna;
Talán, ha a világ pár év alatt meg nem unna;
Talán, ha a szakadó eső nem ömlene reám,
Akkor más ember lehetnék... igen, akkor, talán.

Léleksziget vers

Van egy hely, ami csak az enyém,
Egy kis világ, hová a baj nem követ.
Ide utazom éjszaka,
S ha a zord világ magából kivet.

Ha kint csak a bánat köszönt
S nevetve kívánja könnyeim,
E kis világ előle eltakar
És ápolva, óvón befed.

Ezért hát nincs annyi pénz,
Sem hatalmas földek sem végtelen tengerek,
Melyekért e csoda - ha csak egy percre is -
Bármikor másé lehet.

Mert enyém benne a föld,
A fák, a rét és egy kis patak,
Melynek apró ere most már
Soha-soha el nem apad.