Bizonytalan bizalom vers

Olyan furcsa lett most a világ,
Más, mint az eddig megszokott,
Félve kel fel a még Hold is,
Pedig csak én vagyok halott.

Ismeretlen lett hirtelen minden gondolat,
Mely eddig, mint a föld, ápolt s eltakart.
Meztelen vagyok, mozdulatlan és hideg
Lelkem épp fakul, testem már görnyeteg.

Az óvó föld, akár a világ, testéből kivet,
S most itt fekszem meztelen, sírhelyem felett.
Az eső áztatja szét elnyűtt végtagjaim,
Óvatosan mos vissza a földbe, enyhítve kínjaim...

Én pedig lassan elszivárgok a földrögök között
A Szent Humusz egykori vérem helyére költözött.
Testem most már a föld, a sziklák csontjaim,
Véremmé vált a tenger, s széllé a hangjaim.

Fekete Tükör vers

Lerombolt illúziók, hazudozó Élet,
Miért adsz bogáncsot, ha virágot kérek?
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?

Elrabolt élet, ellopott szerelem,
Hazug volt minden átkozott érzelem?
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?

Átkozott szerelem, elsorvadt érzelem,
Elloptátok tőlem az egész életem!
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?

Elmenekült álmok, mind ostoba és hamis,
Elhagysz hát lelkem, egyedül hagysz te is?
Oh, Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákat egyedül kell töltenem?

Két szemed közepén, egy-egy kis fekete kör,
Igen drágám ő az, a gyötrelmes Fekete Tükör.

Ki vagy Te ? vers

Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy fűszál a frissen nyírt gyepen?
Nem, nem csak egy fűszál a többi gyom között,
Te vagy a fűszál, kit lelkem öntözött!

Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy vízcsepp a hatamas tengeren?
Nem, nem csak egy vízcsepp a többi sok között,
Te vagy a vízcsepp, mely szememből szökött!

Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy bolygó kint a világűrben?
Nem, nem csak egy bolygó a többi mellett,
Mert Te vagy a bolygó, hol lelkem megpihenhet.

Prológus vers

Elmúlik a vihar, csend ül fel a fákra
Levetett köppenyed ázik lent a sárba.
Úgy fekszik előttem, mint egy eldobott élet,
Megihlet... s eltemet, de mindvégig éget.

Elhaló ábrándok, elhaló évek,
Romlott világotokból többen én nem kérek.
Visszaadom mindadzt, mit tőletek én kaptam,
Kártyán nyertem életem... de hiába csaltam.

Elhervadt a lelkem, nem bírta magában
Nyugalmat már nem lelt senki otthonában.
Elszaladok én is, messze, ki a nagyvilágból,
Utolsó tettemben - láthatod- senki sem gátol.

Fényhozó vers

A sötét híd felett átsuhan egy lélek,
Apró fénycsíkját hordozza a létnek.
Első szabad útján kiszakadt magából,
Tudja, hogy nem várhat semmit a világtól.

Bolyong a semmiben, ... fogolyként, szabadon
A fény hátán menekül, át a galaxison.
A sötét, hideg űrben elvadultan kutat, de
CSak nehezen - vagy sehogy - leli meg az utat.

A távolban egy fénylő, pici csillag virul,
Átutazó lelkünk lassan felé fordul.
E pici csillag fénye feltölti a vándort,
Így jut el hozzád is, mert eljut majd, meglátod.