Bizonytalan bizalom vers

Olyan furcsa lett most a világ,
Más, mint az eddig megszokott,
Félve kel fel a még Hold is,
Pedig csak én vagyok halott.

Ismeretlen lett hirtelen minden gondolat,
Mely eddig, mint a föld, ápolt s eltakart.
Meztelen vagyok, mozdulatlan és hideg
Lelkem épp fakul, testem már görnyeteg.

Az óvó föld, akár a világ, testéből kivet,
S most itt fekszem meztelen, sírhelyem felett.
Az eső áztatja szét elnyűtt végtagjaim,
Óvatosan mos vissza a földbe, enyhítve kínjaim...

Én pedig lassan elszivárgok a földrögök között
A Szent Humusz egykori vérem helyére költözött.
Testem most már a föld, a sziklák csontjaim,
Véremmé vált a tenger, s széllé a hangjaim.