Ki vagy Te ? vers

Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy fűszál a frissen nyírt gyepen?
Nem, nem csak egy fűszál a többi gyom között,
Te vagy a fűszál, kit lelkem öntözött!

Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy vízcsepp a hatamas tengeren?
Nem, nem csak egy vízcsepp a többi sok között,
Te vagy a vízcsepp, mely szememből szökött!

Ki vagy Te? Azt mondd meg nekem,
Talán egy bolygó kint a világűrben?
Nem, nem csak egy bolygó a többi mellett,
Mert Te vagy a bolygó, hol lelkem megpihenhet.

Prológus vers

Elmúlik a vihar, csend ül fel a fákra
Levetett köppenyed ázik lent a sárba.
Úgy fekszik előttem, mint egy eldobott élet,
Megihlet... s eltemet, de mindvégig éget.

Elhaló ábrándok, elhaló évek,
Romlott világotokból többen én nem kérek.
Visszaadom mindadzt, mit tőletek én kaptam,
Kártyán nyertem életem... de hiába csaltam.

Elhervadt a lelkem, nem bírta magában
Nyugalmat már nem lelt senki otthonában.
Elszaladok én is, messze, ki a nagyvilágból,
Utolsó tettemben - láthatod- senki sem gátol.

Fényhozó vers

A sötét híd felett átsuhan egy lélek,
Apró fénycsíkját hordozza a létnek.
Első szabad útján kiszakadt magából,
Tudja, hogy nem várhat semmit a világtól.

Bolyong a semmiben, ... fogolyként, szabadon
A fény hátán menekül, át a galaxison.
A sötét, hideg űrben elvadultan kutat, de
CSak nehezen - vagy sehogy - leli meg az utat.

A távolban egy fénylő, pici csillag virul,
Átutazó lelkünk lassan felé fordul.
E pici csillag fénye feltölti a vándort,
Így jut el hozzád is, mert eljut majd, meglátod.

Oly szent, oly édes vers

Oly szent a csók ha két szerelmes ajkán csattan,
Két remegő szív együtt lobog a pillanatban.
Oly édes érzés, mely csábítón s mámorítva lüktet,
S hangos cuppanással töri meg a csöndet.

Elárvulva vers

Rövid az éjszaka és hideg a hajnal,
Elárulta magát a nyár és a nappal.
Nincs több újrakezdés, elfogytak a lapok,
Az értelem s az elme már elhallgatott.

Nem tudom mi ez, de érzem elveszek,
Kitagad a világ, ha elhagyod végzeted.
Elmúlik minden: a csend, a nyugalom. s az élet
Hiába sikítod azt, hogy te nem érted.

Élet, és halál... elbukott vágyálmok,
Hogy megértsd az életed, magadban kell látnod.
Fordítsd hát arcodat tested legmélyére, hisz
Elárvult lelkednek nem lesz több élménye.

Tizennyolc nyár, sok éj s megannyi hajnal,
És a terjedő ködben nincs ki megvigasztal.
Te vagy az élet, a nyugalom s a káosz,
Egymagad vagy minden, amiről csak álmodsz.

S ha nem v eszed észre árvuló múltadat,
Elragad a jelen, s nem lesz ki utat mutat.

Létérzések vers

Bánat.
Keserűség... csalódás és átok
Lelkemben ezernyi érzés élt, s mind
Engem éltetett, s volt úgy, hogy bántott.

Gyűlölet.
Bánat... undor és félelem.
Egy fiatal, ébredő lélek, melyből
Sajgó érzelmek törnek ellenem.

Öröm.
Boldogság... bizalom és áldás.
Megbékélt, tisztuló lélek, melyben
A nyugalom maga az áramlás.

Szeretet.
Öröm... vágy és bátorság.
Testvérként érez-e a lélek?
Ezen rágódni, szerintem botorság.

A titok vers

Nagy szavaim most nincsenek,
Elmondani őket nem is lenne kinek.
Bánat és keserűség volt eddig a hitem,
De ennek most vége . talán elhihetem.

Vad keserűség, és Te, édes fájdalom;
Veletek töltöttem minden hétköznapom.
Ti voltatok támaszom és olcsó fekhelyem,
De ennek most vége, ha tényleg elhiszem.

Tegnap még halott voltam, Igen
Csakhogy ma újra élek !
Tegnap még rágta beleimet a féreg,
De most már én is látlak . ÉLET !

Oly igaz vagyok, mint tegnap a halál,
Nézz belém mélyen, ha nem hallanál.
Kérdezz . s a választ látod bennem,
Most van csak értelme tényleg szeretnem.

Ez vagyok én... vers

Bolond vagyok, ostoba és konok.
Nem látom be, ha egyedül nem boldogulok.
Testileg sem erős sem kitartó nem vagyok,
És egy lelki seb nekem életveszélyes dolog.

Bolond vagyok, igen, egy szerelmes bolond:
Csak érted élek, s te nem is gondolod,
Hogy a szívem igazi és vérzik ha kell,
És hogy e vérző seb talán már nem apad el.

Bolond vagyok ha mondom, hát ne tagadd,
Hisz ismered te is jelenem és múltamat.
Tudod te is, hogy mostantól nem élek,
Hiába írok verseket, és hiába regélek.

Bolond vagyok, tudom, egy érzelgős barom,
A lelkemet pedig többet nem adhatom.
Hisz a tied volt, akárcsak a szívem,
De eladtad, eldobtad, hogy miért azt most sem értem.

Ez vagyok én, egy bolond, de örökre a tied,
Ha másnak nem is, nekem elhiheted.
Nem vagyok én semmi, mert már minden vagyok,
Szerelmed bolondja lettem, és az is maradok.

Halálváró vers

Bármit elgondolok, mindig csődbe jut,
Oh Istenem ! - hát nincs ebből kiút ?
Mondd, miért van az, hogy mindig veszítek,
Ami nekem lenne jó, miért mással történik meg ?

Tombol bennem a vihar, csitítani nem tudom,
Lelkem kiszakad testemből, s elhagy majd ... jól tudom.
De lélek nélkül a test mit sem ér,
Jöjj édes Halál, hogy magaddal vigyél.

Vesztes mivoltom miatt dőlt romba a lelkem,
S a sok vereségtől elszállt életkedvem.
Gyere hát Halál, téged hívlak újra,
így talán új világ köszönt rám, s rávezet a kiútra.

Mert csak a hó vers

Már csak a hó az ki meghallgat Téged,
Utolsó hangja az elfogyó évnek.
Mert csak a hó az kinek elmondhatod,
Az elmúló év során szerzett gondolatod.

Már csak a hó az ki őrzi még a telet,
S fagyos köntösébe rejti emlékedet.
Mert csak a hó az ki nem felejt soha,
Benne fagy meg a múlt, s nem repül tova.

Már csak a hó az ki emlékszik reád,
S nyitott szívében Téged mindenki lát.
Mert csak a hó az mely tiszta mint a lényeg,
Ez volt a gondolat, tovább nem regélek.