Ébredés vers

Újra érezni akarom azt a régi vágyat,
Mit a hazugság férgei már csonttá rágtak.
Újra tudni akarom milyen is az Élet,
Az égiektől pedig csak egy esélyt kérek.

Nem kell már a sötét, vesszen a fájdalom,
Csaj újra élni vágyom, csak ezt akarom.
Nem kell a hitszegés, nem kell a rút titok,
Csak a fény kell s hogy lássák az angyalok.

Újra szállni vágyom a fellegek felett,
Ahogyan régen tetem, pont ahogy Veled.
Újra hozzád bújnék s nem néznék a múltra,
Csak, hogy bízhassak, bízhassak újra.

Akrosztichon akrosztichon, vers

V alamikor régen még gyermekként lépett e világra,
Á m az idővel felnövő gyermek csak most látja:
R emegő szíve nem hiába dobban, s élteti gyönge testét,
I mmáron tizennyolc éve lesik óvón minden tettét.

Az ifjúi hév új és új vizekre repítette - s repíti még ma is,
Némán - s olykor üvöltve - tomboló lelkét ősztől-tavaszig.
De még elmereng néha a saját, s a világ értelmén,
Rohanó gondolataiba gyakran bele is feledkezvén.
Álmodozó gyermek- s érő kamasz lelke szárnyalt még szabadon,
Súlyos láncait azonban már kezdi rákötni a felnőtti hatalom.

Az idő gyorsan telik, s gonoszul mosolyog magába,
Távolodva gyermekkorától, az ÉLET nem várat magára.
Talán elég lesz e néhány perc még egy cseppnyi boldogságra,
Inkább gondol erre az ifjú, mint közelgő csúf öregkorára.
Látod barátom, igaz volt minden amit eddig írtam,
A felnőtté váló örök gyermek sosem lesz bús vagy boldogtalan.

Akkor vers

Talán, ha másnak születek,
Most híres lehetnék, mint énekes;
Vagy, mint a jóképű színész a vásznon...
Bár akkor mindenhez jó képet kellene vágnom.

Talán, ha más korban születek,
Most éles kardommal védelmezném a szűzeket;
Vagy épp űrhajómmal rabolnék ki kósza kereskedőket...
Bár akkor nem ismerhetném az itt jelenlévőket.

Talán, ha a Föld nem erre forogna;
Talán, ha a világ pár év alatt meg nem unna;
Talán, ha a szakadó eső nem ömlene reám,
Akkor más ember lehetnék... igen, akkor, talán.

Léleksziget vers

Van egy hely, ami csak az enyém,
Egy kis világ, hová a baj nem követ.
Ide utazom éjszaka,
S ha a zord világ magából kivet.

Ha kint csak a bánat köszönt
S nevetve kívánja könnyeim,
E kis világ előle eltakar
És ápolva, óvón befed.

Ezért hát nincs annyi pénz,
Sem hatalmas földek sem végtelen tengerek,
Melyekért e csoda - ha csak egy percre is -
Bármikor másé lehet.

Mert enyém benne a föld,
A fák, a rét és egy kis patak,
Melynek apró ere most már
Soha-soha el nem apad.

Bizonytalan bizalom vers

Olyan furcsa lett most a világ,
Más, mint az eddig megszokott,
Félve kel fel a még Hold is,
Pedig csak én vagyok halott.

Ismeretlen lett hirtelen minden gondolat,
Mely eddig, mint a föld, ápolt s eltakart.
Meztelen vagyok, mozdulatlan és hideg
Lelkem épp fakul, testem már görnyeteg.

Az óvó föld, akár a világ, testéből kivet,
S most itt fekszem meztelen, sírhelyem felett.
Az eső áztatja szét elnyűtt végtagjaim,
Óvatosan mos vissza a földbe, enyhítve kínjaim...

Én pedig lassan elszivárgok a földrögök között
A Szent Humusz egykori vérem helyére költözött.
Testem most már a föld, a sziklák csontjaim,
Véremmé vált a tenger, s széllé a hangjaim.

Fekete Tükör vers

Lerombolt illúziók, hazudozó Élet,
Miért adsz bogáncsot, ha virágot kérek?
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?

Elrabolt élet, ellopott szerelem,
Hazug volt minden átkozott érzelem?
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?

Átkozott szerelem, elsorvadt érzelem,
Elloptátok tőlem az egész életem!
Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákban miért nem vagy velem?

Elmenekült álmok, mind ostoba és hamis,
Elhagysz hát lelkem, egyedül hagysz te is?
Oh, Fekete Tükör, te édes gyötrelem,
A nehéz órákat egyedül kell töltenem?

Két szemed közepén, egy-egy kis fekete kör,
Igen drágám ő az, a gyötrelmes Fekete Tükör.