haades ondeviantArt
haades onWincustomize
Bánat.
Keserűség... csalódás és átok
Lelkemben ezernyi érzés élt, s mind
Engem éltetett, s volt úgy, hogy bántott.
Gyűlölet.
Bánat... undor és félelem.
Egy fiatal, ébredő lélek, melyből
Sajgó érzelmek törnek ellenem.
Öröm.
Boldogság... bizalom és áldás.
Megbékélt, tisztuló lélek, melyben
A nyugalom maga az áramlás.
Szeretet.
Öröm... vágy és bátorság.
Testvérként érez-e a lélek?
Ezen rágódni, szerintem botorság.
Nagy szavaim most nincsenek,
Elmondani őket nem is lenne kinek.
Bánat és keserűség volt eddig a hitem,
De ennek most vége . talán elhihetem.
Vad keserűség, és Te, édes fájdalom;
Veletek töltöttem minden hétköznapom.
Ti voltatok támaszom és olcsó fekhelyem,
De ennek most vége, ha tényleg elhiszem.
Tegnap még halott voltam, Igen
Csakhogy ma újra élek !
Tegnap még rágta beleimet a féreg,
De most már én is látlak . ÉLET !
Oly igaz vagyok, mint tegnap a halál,
Nézz belém mélyen, ha nem hallanál.
Kérdezz . s a választ látod bennem,
Most van csak értelme tényleg szeretnem.
Elmondani őket nem is lenne kinek.
Bánat és keserűség volt eddig a hitem,
De ennek most vége . talán elhihetem.
Vad keserűség, és Te, édes fájdalom;
Veletek töltöttem minden hétköznapom.
Ti voltatok támaszom és olcsó fekhelyem,
De ennek most vége, ha tényleg elhiszem.
Tegnap még halott voltam, Igen
Csakhogy ma újra élek !
Tegnap még rágta beleimet a féreg,
De most már én is látlak . ÉLET !
Oly igaz vagyok, mint tegnap a halál,
Nézz belém mélyen, ha nem hallanál.
Kérdezz . s a választ látod bennem,
Most van csak értelme tényleg szeretnem.
Bolond vagyok, ostoba és konok.
Nem látom be, ha egyedül nem boldogulok.
Testileg sem erős sem kitartó nem vagyok,
És egy lelki seb nekem életveszélyes dolog.
Bolond vagyok, igen, egy szerelmes bolond:
Csak érted élek, s te nem is gondolod,
Hogy a szívem igazi és vérzik ha kell,
És hogy e vérző seb talán már nem apad el.
Bolond vagyok ha mondom, hát ne tagadd,
Hisz ismered te is jelenem és múltamat.
Tudod te is, hogy mostantól nem élek,
Hiába írok verseket, és hiába regélek.
Bolond vagyok, tudom, egy érzelgős barom,
A lelkemet pedig többet nem adhatom.
Hisz a tied volt, akárcsak a szívem,
De eladtad, eldobtad, hogy miért azt most sem értem.
Ez vagyok én, egy bolond, de örökre a tied,
Ha másnak nem is, nekem elhiheted.
Nem vagyok én semmi, mert már minden vagyok,
Szerelmed bolondja lettem, és az is maradok.
Nem látom be, ha egyedül nem boldogulok.
Testileg sem erős sem kitartó nem vagyok,
És egy lelki seb nekem életveszélyes dolog.
Bolond vagyok, igen, egy szerelmes bolond:
Csak érted élek, s te nem is gondolod,
Hogy a szívem igazi és vérzik ha kell,
És hogy e vérző seb talán már nem apad el.
Bolond vagyok ha mondom, hát ne tagadd,
Hisz ismered te is jelenem és múltamat.
Tudod te is, hogy mostantól nem élek,
Hiába írok verseket, és hiába regélek.
Bolond vagyok, tudom, egy érzelgős barom,
A lelkemet pedig többet nem adhatom.
Hisz a tied volt, akárcsak a szívem,
De eladtad, eldobtad, hogy miért azt most sem értem.
Ez vagyok én, egy bolond, de örökre a tied,
Ha másnak nem is, nekem elhiheted.
Nem vagyok én semmi, mert már minden vagyok,
Szerelmed bolondja lettem, és az is maradok.
Bármit elgondolok, mindig csődbe jut,
Oh Istenem ! - hát nincs ebből kiút ?
Mondd, miért van az, hogy mindig veszítek,
Ami nekem lenne jó, miért mással történik meg ?
Tombol bennem a vihar, csitítani nem tudom,
Lelkem kiszakad testemből, s elhagy majd ... jól tudom.
De lélek nélkül a test mit sem ér,
Jöjj édes Halál, hogy magaddal vigyél.
Vesztes mivoltom miatt dőlt romba a lelkem,
S a sok vereségtől elszállt életkedvem.
Gyere hát Halál, téged hívlak újra,
így talán új világ köszönt rám, s rávezet a kiútra.
Oh Istenem ! - hát nincs ebből kiút ?
Mondd, miért van az, hogy mindig veszítek,
Ami nekem lenne jó, miért mással történik meg ?
Tombol bennem a vihar, csitítani nem tudom,
Lelkem kiszakad testemből, s elhagy majd ... jól tudom.
De lélek nélkül a test mit sem ér,
Jöjj édes Halál, hogy magaddal vigyél.
Vesztes mivoltom miatt dőlt romba a lelkem,
S a sok vereségtől elszállt életkedvem.
Gyere hát Halál, téged hívlak újra,
így talán új világ köszönt rám, s rávezet a kiútra.
Már csak a hó az ki meghallgat Téged,
Utolsó hangja az elfogyó évnek.
Mert csak a hó az kinek elmondhatod,
Az elmúló év során szerzett gondolatod.
Már csak a hó az ki őrzi még a telet,
S fagyos köntösébe rejti emlékedet.
Mert csak a hó az ki nem felejt soha,
Benne fagy meg a múlt, s nem repül tova.
Már csak a hó az ki emlékszik reád,
S nyitott szívében Téged mindenki lát.
Mert csak a hó az mely tiszta mint a lényeg,
Ez volt a gondolat, tovább nem regélek.
Utolsó hangja az elfogyó évnek.
Mert csak a hó az kinek elmondhatod,
Az elmúló év során szerzett gondolatod.
Már csak a hó az ki őrzi még a telet,
S fagyos köntösébe rejti emlékedet.
Mert csak a hó az ki nem felejt soha,
Benne fagy meg a múlt, s nem repül tova.
Már csak a hó az ki emlékszik reád,
S nyitott szívében Téged mindenki lát.
Mert csak a hó az mely tiszta mint a lényeg,
Ez volt a gondolat, tovább nem regélek.
