Oly szent, oly édes vers

Oly szent a csók ha két szerelmes ajkán csattan,
Két remegő szív együtt lobog a pillanatban.
Oly édes érzés, mely csábítón s mámorítva lüktet,
S hangos cuppanással töri meg a csöndet.

Elárvulva vers

Rövid az éjszaka és hideg a hajnal,
Elárulta magát a nyár és a nappal.
Nincs több újrakezdés, elfogytak a lapok,
Az értelem s az elme már elhallgatott.

Nem tudom mi ez, de érzem elveszek,
Kitagad a világ, ha elhagyod végzeted.
Elmúlik minden: a csend, a nyugalom. s az élet
Hiába sikítod azt, hogy te nem érted.

Élet, és halál... elbukott vágyálmok,
Hogy megértsd az életed, magadban kell látnod.
Fordítsd hát arcodat tested legmélyére, hisz
Elárvult lelkednek nem lesz több élménye.

Tizennyolc nyár, sok éj s megannyi hajnal,
És a terjedő ködben nincs ki megvigasztal.
Te vagy az élet, a nyugalom s a káosz,
Egymagad vagy minden, amiről csak álmodsz.

S ha nem v eszed észre árvuló múltadat,
Elragad a jelen, s nem lesz ki utat mutat.

Létérzések vers

Bánat.
Keserűség... csalódás és átok
Lelkemben ezernyi érzés élt, s mind
Engem éltetett, s volt úgy, hogy bántott.

Gyűlölet.
Bánat... undor és félelem.
Egy fiatal, ébredő lélek, melyből
Sajgó érzelmek törnek ellenem.

Öröm.
Boldogság... bizalom és áldás.
Megbékélt, tisztuló lélek, melyben
A nyugalom maga az áramlás.

Szeretet.
Öröm... vágy és bátorság.
Testvérként érez-e a lélek?
Ezen rágódni, szerintem botorság.

A titok vers

Nagy szavaim most nincsenek,
Elmondani őket nem is lenne kinek.
Bánat és keserűség volt eddig a hitem,
De ennek most vége . talán elhihetem.

Vad keserűség, és Te, édes fájdalom;
Veletek töltöttem minden hétköznapom.
Ti voltatok támaszom és olcsó fekhelyem,
De ennek most vége, ha tényleg elhiszem.

Tegnap még halott voltam, Igen
Csakhogy ma újra élek !
Tegnap még rágta beleimet a féreg,
De most már én is látlak . ÉLET !

Oly igaz vagyok, mint tegnap a halál,
Nézz belém mélyen, ha nem hallanál.
Kérdezz . s a választ látod bennem,
Most van csak értelme tényleg szeretnem.

Ez vagyok én... vers

Bolond vagyok, ostoba és konok.
Nem látom be, ha egyedül nem boldogulok.
Testileg sem erős sem kitartó nem vagyok,
És egy lelki seb nekem életveszélyes dolog.

Bolond vagyok, igen, egy szerelmes bolond:
Csak érted élek, s te nem is gondolod,
Hogy a szívem igazi és vérzik ha kell,
És hogy e vérző seb talán már nem apad el.

Bolond vagyok ha mondom, hát ne tagadd,
Hisz ismered te is jelenem és múltamat.
Tudod te is, hogy mostantól nem élek,
Hiába írok verseket, és hiába regélek.

Bolond vagyok, tudom, egy érzelgős barom,
A lelkemet pedig többet nem adhatom.
Hisz a tied volt, akárcsak a szívem,
De eladtad, eldobtad, hogy miért azt most sem értem.

Ez vagyok én, egy bolond, de örökre a tied,
Ha másnak nem is, nekem elhiheted.
Nem vagyok én semmi, mert már minden vagyok,
Szerelmed bolondja lettem, és az is maradok.